| |
A
finomszerkezetű testek.
Helyesebben
finomszerkezetű szintek a téridőben a fizikai szint itt és most
állapotából, ami kő kemény fizikai formáció, egyre finomabb formában
feloldódnak a téridőben.
A fizikai szint jelenti magát a fizikai testet és azt körülvevő éterikus
szintet, Ez a szint pár centire veszi körül testünket, érzetre
elsősorban hő és sűrűség, ami tapasztalható már kevés gyakorlattal is.
Ez után a szint után, ami itt és most szint volt, kilépünk a téridőbe,
ez az asztrál szint.
Horizontálisan bárhova oda képzelhetjük magunkat, és ott képesek vagyunk
regressziós rehabilitációra, lélekgyógyászat szerint transz és szuper
szkriptálásra, azaz átírni vagy felül írni a kérdéses jelenséget, és ez
a szintje a jövő programozásának is.
Nevezhetjük ezt a szintet a tiszta szívből jövő ima szintjének, de a
pszí sebészet szintjének is. Erős mentális és fizikális koncentrációval
elképzeljük a kívánt állapotot és ezt exploráljuk ahová szükséges.
A tudomány szerint minden lelki eredetű, tehát jön a mentális szint.
Milyen érzelmi zavarok vannak a lélekben, amelyek nem képesek a fizikai
szinten a gyógyulást elősegíteni.
Végül
jön az oki szint a kauzál szint, mindennek mi az oka.
Európai értelmezés szerint itt vannak a genetikai zavarok, azok az
örökletes betegségek, amelyeket a keleti filozófia a karma szintjének
nevez. Ez a cselekedet-következmény szint. Európai értelmezés szerint
itt vannak a genetikai zavarok, azok az örökletes betegségek, amelyeket
a keleti filozófia a karma szintjének nevez. Ez a
cselekedet-következmény szint, ahová oldás szintjén nem sok keresni
valónk van.
Ezt
már az olyan magasabb szintek követik, ahová a földi szintről nem vezet
út. Ide csak kegyelmi állapotban felűről kapott támogatással lehet
feljutni. Ennek a neve megvilágosodás.
|
|